Miért van illetménykiegészítés?

Egyszer volt, pár évig nem volt, majd lett a Városházán illetménykiegészítés. A Kormány, hogy csökkentse a költségeit, kitalált egy életpályamodellt, amelyben létrehozta az illetménykiegészítést. Mindenki örült, azonban az önkormányzatnál dolgozó köztisztviselők már nem a törvény alapján kapták meg ezt az összeget, hanem a képviselő-testületek döntötték el, hogy bevezetik vagy sem. Ráadásul ezt évente kell megtegyék. Pár évig, így kevesebb volt a Városházán a fizetés, mint a többi állami közigazgatási szerveknél, és a szakemberek kezdtek állást keresni a Városházán kívül. A képviselőtestület ekkor két egymást követő évre, későbbi hatályba léptetéssel elfogadta azt a rendeletet, amelyik tartalmazta az illetménykiegészítést. A dolgozók látták, hogy nem ígéret, hanem jogszabály garantálja a későbbi béremelést jelentő kiegészítést, így a többség maradt. Később, amikor a felső határa a kiegészítésnek nőtt a törvényben, pár évre rá az önkormányzat is követte azt. Az illetményalap, ami a bér meghatározó alapja tíz évig nem változott. Ez ügyben még figyelmeztető sztrájk is volt a Városházán, amelyen néhány vezetővel is részt vettünk. Végül megint eltelve pár év, a helyi illetményalap növekedett. Ezzel egyidejűleg a felsőfokú végzettségűek illetménykiegészítése 10%-kal, a középfokúaké 5 %-kal csökkent.

 

A közigazgatásban, a tanári pályához hasonlóan elindult az elvándorlás és munkaerőhiány lépett fel. A vezetők elkezdtek vadászni a jó szakemberekre, az állami közigazgatásban béremeléssel, home office foglalkoztatás lehetővé tételével versenyképes ajánlatokat tudnak tenni. Erre fel kell készülni a Városházán. A bizottságokban a többség tartózkodott az illetménykiegészítés korábbi szintjének visszaállítását tartalmazó módosító indítványom szavazásánál. Ezt azonban nem lehet elkerülni, addig kell lépni, amíg meg lehet tartani a jó szakembereket. Új emberek felvétele, képzése, gyökértelenségük miatti gyorsabb elvándorlása drágább lesz pénzügyileg, de elsősorban az ügyfelek fogják megérezni a változást. Már nem lesznek az ismerős arcok, akikhez fordulhatott, nem emlékeznek a régi kérelmekre, nem követik a változásokat az új ügyintézők. Egy munkahelynél fontos a folyamatosság, a nyugdíjba vonulók, mellett érkező fiatalok időközi cserélődése, akik pár évig együtt tudnak dolgozni, átadva a szervezeti emlékeket. A Városháza nem csupán egy munkahely, nem egy irodaház cserélhető elemekkel. Ez a polgárok háza. 1988-ban kezdtem dolgozni a Városházán a családomból a 4. generációt képviselve és 2015-ig dolgoztam együtt sok értékes kollégával.

 

Az illetménykiegészítés visszaállításával az önkormányzat hatékonyan tud versenyezni a legjobb szakemberekért a városban. A korábbi tapasztalatok alapján már egy elfogadott rendeletmódosítás, későbbi hatályba léptetéssel is biztonságot jelent. A döntéshozók felelőssége mikor lépnek, az élet pedig visszaigazolja, hogy helyes volt-e a döntés. A bizottsági üléseken a többség tartózkodott, nem szavaztak nemmel, ezek szerint van alternatív módosító javaslat, amely még nem ismert.

Csatolmányok: