MAGYARÁZAT MINDENRE ? AZT HISZEM, IGEN !

        Magyarázat mindenre, a Velencei Filmfesztiválon díjazott alkotás, a Horizont, a kifejezésmódban újszerű kategória fődíját nyerte el. A hétvégén most bemutatott filmet 16.952 néző nézte meg vasárnap estig.

Egyik barátom osztotta meg Krausz Ferenc Nobel-díjas magyar tudós cenzúrázott gondolatait a jó pedagógusok fontosságáról. Mivel nélkülük nincs tudományos pálya, minden az iskolában kezdődik. A támogató hozzászólásom után az oktatásról, a mesterséges intelligencia tálcán kínálta az új magyar filmet.

A politikai oldalak hitbéli elvakultsága és párbeszédre képtelensége nem a film lényege, inkább keretet ad, amibe beágyazódik egy érettségiző fiatal gondolatvilága. Kapcsolódása a szülei, barátai, tanárai világához.

A film elején egy új generáció gondolkodását, következmények nélküli spontaneitását látjuk, ami az életben éppolyan idegesítő, mint a filmvásznon. Nem beszélnek, de amikor akarnak, be nem áll a szájuk. Látszólag nem gondolkodnak, igazából máshogy teszik, mint az idősebbek. Akik már nem csupán tudják a tetteik következményeit, de azok beállta előtt már meg is élik. Ez valójában a belső félelem, a túlzott önkontroll, ami korlátok közé zárja őket. A tinédzserek ezzel szemben az okostelefonok korában máshogy kommunikálnak, őszinték, kitárulkozóak. A maguk félelmei nekik is megvannak, de a korlátokat inkább feszegetik.

A két generáció küzdelme szereteten, féltésen és elváráson alapul mindkét irányban. A túlzott konfliktus, a veszekedés feloldásának egyetlen módja a feltétlen szeretet oly ritka megnyilvánulása, egy szorító ölelés.

Mellékszálként a konfliktus kiéleződéséhez a kezdő és naiv kolozsvári „újságírónő” járul hozzá, aki a médiamunkások világát adja vissza. Akik nem tudják még, hogy újságot írni, nem a megfelelés a tulajdonos elvárásához. Kiszolgálni a tulajdonos ízlését, nem ugyanaz, mint a minimális sajtóetikának alárendelten a tényeket és hátterüket bemutatni. Nem ítélkezni, hanem az olvasó számára biztosítani a lehetőséget, hogy korrekt véleményt tudjanak formálni a bemutatott szituációról. Egy szimbólum elhangzása alapján már fejében a prekoncepció, maga az ítélet, aminek csak az alátámasztásán, nem a cáfolatán dolgozik. Szemernyi kétség sincs benne. Elvárásnak megfelelt cikke után kiemeli a rendszer, de a dresszkód jelzi a szabadság hiányát.

Kocsis Gergő formálja meg korunk iskolaigazgatóját, aki a legkiszolgáltatottabb a mai iskolarendszerben. Kocsis Gergő Csokolédákatonaként a Katona József Színházban emlékezetesen formálta meg az antihős figurát, ami egy iskolaigazgató sorsa ma. A tankerülettől, a szülőktől, a statisztikától, a nyilvánosságtól való félelem járja át mindennapjait. Könyörög egy pályakezdő médiamunkásnak, hogy a spontán kimondott igazságot, ami tankerületi engedély nélkül kicsúszik a száján, nehogy megjelenjen. Felújítás, fejlesztés, külföldi tanulmányút sikeres elintézése mind eltörpülhet egy spontán igazság engedély nélküli kimondása mögött.

A Corvin moziban lezajlott közönségtalálkozón és a hozzászólásokban a „törisek” a kokárda és Julius Caesar időbeli kapcsolódását említették, amiről a vizsgákon előforduló tanári súgásokra következtettek. Az alkotóknak meg se fordult a fejében. Milyen jó, hogy nem…így egy kiszámítható jelenet sem maradt a filmben, ahogy a tanár és az apa látszólagos tisztázó, udvariasnak induló beszélgetése sem a megszokottan alakult. Őszintébb a film, mint az élet. Végül a díjátadón elmondott Reisz Gábor utolsó gondolatát osztom meg: „kezdjünk el beszélgetni, amíg van kivel” … „van miről” ezt már én teszem hozzá a film megtekintése után.