Hogy áll a 3 milliárdos tőkealap felhasználása 15 hónap után?

A kaposvári kis- és középvállalkozók és dolgozóik érdekében kérdezem:

Három milliárd forintos keretösszeggel tematikus vállalkozásfejlesztési alapot indított az MFB Invest Zrt. Kaposváron kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozására.

Az Alap célja, hogy helyi vállalkozások olyan ígéretes fejlesztési, beruházási lehetőségek megvalósításához kapjanak tőkejuttatást, amelyek az üzleti megtérülésén túl, közvetlenül vagy közvetett formában elősegítik Kaposvár város, illetve az egész régió fejlődését is.

A tőkejuttatás jelenthet tőkeemelést már meglévő vállalkozásban vagy lehetőséget ad akár közös vállalkozás alapítására, illetve részesedés vásárlására is. Az Alap a célvállalkozásokban kizárólag kisebbségi részesedést szerez, de nem zárja ki tagi hitel vagy kölcsön nyújtását sem.

A 3 milliárd forintos jegyzett tőkéjű, 12 éves futamidejű tőkealap által tervezett átlagos befektetési méret 420 millió forint. Ez az érték az első befektetési kör befektetési összegére vonatkozik.

Az előterjesztés tárgyalásakor felhívtam a figyelmet az alap kezelési szabályzatának közzétételére, és a helyi vállalkozók részére történő eljuttatására, valamint, hogy a Közgyűlés és ne a polgármester döntsön az érintett bizottságba két tag delegálásakor a csatolt megállapodáshoz hűen. A tagokat a megállapodás szerint tiszteletdíj illeti meg, de az előterjesztő ennek összegét nem tudta megválaszolni az elfogadáskor.

A határozat alapján Balogh Beáta igazgató asszonyt és Borhi Zsombor alpolgármester urat delegálta a testület.

A döntéstől számított 15 hónap alatt milyen összegű, és milyen fejlesztések, beruházások kezdődtek el, illetve valósultak meg a 3 milliárd Ft-os tőkealap részvételével?

Milyen formában kapták meg a kezelési szabályzatot közvetlenül a vállalkozók, amelyről a Közgyűlés döntött?

Mennyi forrás áll még rendelkezésre?

Mikor bővül tovább a forrás, amelyre ígéretet tettek a létrehozáskor?

Kik képviselik most a bizottságban jelenleg az önkormányzatot és mennyi tiszteletdíjat kapnak munkájukért?

Várjuk megtisztelő tényszerű válaszát.

Viszontválasz:

Javaslom, hogy a Közgyűlés ne fogadja el választ és bízza meg a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottságot, hogy számoltassa be az önkormányzat által delegáltakat és tegyen jelentést a Közgyűlés számára, hogyan javítható a 3 milliárd Ft-os forrás hatékonyabb felhasználása és a kis- és középvállalkozások hatékonyabb bevonása.

Válasza nem elfogadható, tőkealap működése nem kellő intenzitású.